Gyermekeink védelmében rendszer - Nitrowise Labs Zrt.
+36-70-391-0320
Gyermekeink Védelmében Rendszer

Egy szoftver fejlesztésénél nem csak az fontos számunkra, hogy legyen munka, hanem az is, hogy társadalmilag hasznos legyen. Talán nagyon nem is kell magyarázni, hogy miért is volt kiemelkedő ilyen szempontból a Tigra Kft.-vel együttműködve megvalósított “Gyermekeink Védelmében Rendszer”, melyet a Szociális Ügyekért Felelős Államtitkárság számára végeztük.

A feladat a magyar gyermekvédelmi rendszer szakellátási funkciójának egységesítése és digitalizálása volt: a csapatunk által fejlesztett online platform a szakellátásban dolgozók munkáját (pl. gyermekvédelmi gyámok, nevelőszülők, gondozási hely felhasználók, ügyintézők és vezetők, stb.) támogatja. A folyamatok nagyrészét digitalizáltuk, automatizáltuk.

Többek között olyan funkciókat fejlesztettünk, mint a gyermekek nyilvántartásba vétele, a gyermekek személyes adatainak kezelése és életútjukkal kapcsolatos történések és hivatalos döntések online térben való dokumentálása Java, Angular és jBPM4 technológiával. A végső fázisban 10 fő dolgozott párhuzamosan a projekten, ami összesen 37 emberhónapot vett igénybe részünkről.

Külön siker, hogy egy államigazgatási projektben eredményesen használtunk agilis módszertani elemeket, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy a termék átadásakor valóban olyan szoftver készüljön el, ami amellett, hogy kielégíti a megrendelő igényeit, még azok munkáját is valóban segíti és támogatja, akik azóta használják.

A projektet végül sikeresen zártuk, és a fejlesztés lezárása óta éles üzemben működik a rendszer, ezzel felgyorsítva a szakellátásban érintett gyermekek ügyeinek intézését. A projekt sikere révén a Tigra Kft.-vel más projektek kereteiben is együtt dolgozunk.

Related Projects

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

4 × 1 =